Így kérdezzünk egy állásinterjún!

Így kérdezzünk egy állásinterjún!

Az állásinterjú során valószínűleg senkit nem ér váratlanul a rengeteg kérdés, amit neki szegeznek. Ezek a kérdések rengeteg területet érinthetnek, de legtöbbször személyiséget, motivációt és szakmai tapasztalatot firtató kérdésekről beszélhetünk. Rengeteg cikk született már azzal kapcsolatban, hogy az általános jellegű kérdésekre miként válaszoljuk, ugyanakkor sokszor elsiklik a figyelem egy olyan kérdés fölött, ami szinte minden interjú során megjelenik, és jelentősen befolyásolhatja felvételi esélyeinket. Ez a kérdés – amit általában az interjú végén tesznek fel – pedig így szól: „Van-e bármilyen kérdése a pozíciót illetően, vagy az eddig elhangzottakkal kapcsolatban?”

Természetesen könnyen előfordulhat, hogy a kérdés nem pontosan ilyen formában hangzik el, ugyanakkor a lényegét valószínűleg mindenki érti, ez kvázi egy lehetőség arra, hogy most mi kérdezzünk. Sokak jönnek zavarba a lehetőség kapcsán és utasítják vissza a kérdezés lehetőségét, mondván mindent megtudtak és nincsennek kérdéseik. Pedig többszempontból is érdemes élni a lehetőséggel. Egyrészt a munkahelyen töltjük a napjaink egy jelentős részét, így fontos, hogy pontos képet kapjunk azzal kapcsolatban, hogy mire számíthatunk a hétköznapokat illetően. Másrészt bizonyos jól irányzott és átgondolt kérdésekkel akár az esélyeinket is megnövelhetjük a felvételt illetően. Célszerű tehát kérdésekkel is készülni az interjúra, és a következőkben ehhez adunk némi iránymutatást, példaként szolgáló kérdések formájában.

Miként mérik a sikert ennek a pozíciónak az esetében?

Fontos kérdés, amit ha megválaszolnak egy pontos kép fog kirajzolódni előttünk azzal kapcsolatban, hogy teljesítményt tekintve mit is vár a cég a pozíció betöltőjétől. Sokszor az álláshirdetésben leírtak meglehetősen sablonosak és nem igazán derül ki belőlük, hogy milyen nehézségű és mekkora mennyiségű munka vár ránk. Ezenkívül ez a kérdés jó lehetőség arra, hogy motivációnkról is bizonyosságot adjunk, hisz a kérdés egyben azt is sugallja, hogy fontos számunkra a jó teljesítmény éppen ezért tudni szeretnénk, hogy ezt miként mérik a cégnél.

Milyen kihívásokkal kell szembenéznie a pozíció betöltőjének?

Ennek a kérdésnek a segítségével jobban beleláthatunk a cég mindennapi problémáiba, kihívásaiba. Egy pozíció jelentette nehézségeken keresztül ugyanis esélyünk nyílik képet kapni a cég életét általánosságban megnehezítő tényezőkről, mint például a rugalmatlanság, szervezetlenség vagy anyagi gondok. Persze egyik cég sem hibátlan, úgyhogy nem szabad messzemenő következtetéseket levonnunk, azonban intő jel lehet, ha az interjúztatók zavarba jönnek és terelnek a kérdés hallatán. Továbbá ez a kérdés azért is hasznos lehet, mert felvázolhatjuk, hogy szembesültünk-e már a pozícióval járó hasonló jellegű kihívásokkal, és ha igen, akkor azt miként kezeltük.

Hogyan néz ki egy átlagos munkanap?

Talán az egyik legegyszerűbb kérdés, mégis az erre kapott válasz adhatja a legfontosabb információkat. A cégek élete Szegeden is rendkívül változatos, jelentős eltérések mutatkozhatnak az egyes pozíciókkal járó napi rutinok között. Fontos azonban, hogy mielőtt elvállalnánk egy állást, körvonalazódjanak előttünk az átlagos munkanappal járó rutinfeladatok, mivel ennek alapján döntést tudunk hozni azt illetően, hogy eltudjuk-e képzelni magunkat az adott munkakörben vagy sem.

Kérdések állásinterjún

Milyen hosszan töltötte be a pozíciót az előző munkavállaló?

Korántsem mindegy, hogy hosszú évekig dolgozott valaki a meghirdetett pozícióba, vagy 2-3 havonta váltogatták egymást a munkavállalók. Ha utóbbit tapasztaljuk, akkor több dologra is gyanakodhatunk, például, hogy a menedzsment irreális elvárásokat támaszt az alkalmazottak felé, esetleg a bánásmóddal lehetnek problémák, de könnyen előfordulhat az is, hogy a maguk a közvetlen kollégák tántorítják el a munkavállalókat. Ellenben, ha valaki hosszú éveket töltött el a munkakörben, akkor jó esély van rá, hogy a pozícióval járó elvárások teljesíthetőek és az általános munkahelyi hangulat is egy élhető légkört teremt. Ezen tényezők rendkívül fontosak, hiányuk könnyen eredményezhet ún. kiégés szindrómát. Erről bővebben itt olvashatunk:

https://szegedallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/881/a-munkahelyi-kieges-okai-hatasai-kezelese

Milyen következő lépésekre számíthatunk a felvételi eljárásban?

Ez a kérdés már inkább technikai jellegű, ugyanakkor fontos, hisz a többi álláspályázatunk alakulását is befolyásolhatja az, hogy mikor tudunk eredményt, illetve számíthatunk-e további fordulókra. Szegeden is eltérőek a szokások azt illetően, hogy hány körös interjúk során választják ki a jelölteket, a lehetséges fordulókról ez a cikk nyújthat bővebb felvilágosítást:

https://szegedallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/884/a-kivalasztasi-folyamat-lehetseges-reszei

Ezenkívül további hasznos, az állásinterjúk alkalmával feltenni érdemes kérdésekre példákat az alábbi cikkekben találhatunk:

https://allasorias.hu/blog/10-kerdes-amit-jo-feltenni-egy-allasinterjun/

https://allasorias.hu/blog/51-kerdes-amit-feltehetunk-az-interjun/

Továbbá, ha még csak az álláskeresés fázisában tartunk, akkor szegedi álláskeresőként érdemes figyelemmel kísérni a https://szegedallas.hu/ főoldalát a legfrissebb állásajánlatokért.

 

SzegedAllas.hu / N.G.