6 hiba, amelyeket álláskeresőként hajlamosak vagyunk elkövetni

6 hiba, amelyeket álláskeresőként hajlamosak vagyunk elkövetni

Az álláskeresés korántsem olyan egyszerű feladat, mint az elmondva tűnik. Sokak gondolhatják ugyanis azt, hogy az álláskeresés csupán arról szól, hogy nézegetjük az aktuális hirdetéseket, a nekünk tetsző pozíciókat kiválasztjuk, majd jelentkezésként beküldjük az önéletrajzunkat. A valóság azonban ennél jóval összetettebb folyamatot takar, és aki az előzőekben említett egyszerűség feltételezésével áll a feladathoz, annak jó eséllyel meggyűlik a baja az elhelyezkedéssel. Ez a fajta kissé hanyag hozzáállás ugyanis sokkal magasabb mértékben hordozza magában a hibázás kockázatát. Hibázni persze azok is tudnak, akik lelkiismeretesen állnak a feladathoz, éppen ezért nekik segítséget nyújtva, a következőkben azokat a leggyakoribb hibákat tekintjük át, melyeket hajlamosak vagyunk gyakran elkövetni álláskeresőként, mindezzel rontva a sikeres munkába állással kapcsolatos esélyeinket.

Nincs álláskeresési stratégiánk

Rendkívül fontos, hogy álláskeresés esetén egyfajta stratégiában gondolkodjunk. A céltalan jelentkezés minden szembejövő pozícióra azonban semmiképp sem nevezhető megalkotott stratégiának. Éppen ezért már az elején szükséges letisztáznunk magunkban, hogy milyen távra keresünk állást, milyen pozíciók érdekelnek elsősorban, mik az alapvető elvárásaink a munkáltatótól és mik azok a tényezők, melyek mindenképpen kizáró okot jelentenek a számunkra egy munkalehetőség kapcsán. Ezzel a módszerrel ugyanis célirányossá tesszük az álláskeresésünket, vagyis nem fogunk olyan hirdetésekre időt pazarolni, amik nem relevánsak a szempontunkból.

Mindenhova ugyanazt a pályázati anyagot küldjük

Kerüljük azt a hibát, amit rengeteg álláskereső elkövet, vagyis a sablonos önéletrajz beküldését minden nekünk tetsző pozícióra. Bármelyik állást is szemeltük ki Szegeden vagy egyéb más városban, tanulmányozzuk kellő részleteséggel a hirdetést és úgy alakítsuk önéletrajzunkat, hogy hangsúlyt kapjanak azon kompetenciáink, melyek alkalmassá tesznek minket a pozíció betöltésére. Az önéletrajz írás kapcsolatban egyébként itt olvashatunk még további tippeket:

https://szegedallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/855/a-legfontosabb-oneletrajz-keszitesi-tippek

Ezenkívül ne felejtsük el a pályázati anyag egy másik fontos kellékét, a motivációs levelet. Az önéletrajzban ugyanis vázlatosan ejtünk szót bizonyos tapasztalatainkról, kompetenciáinkról. A motivációs levél viszonyt lehetőséget nyújt arra, hogy ezeket mélyebben kifejtsük. Érdemes tájékozódni a pályázati anyag további lehetséges elemiről is, ezt itt megtehetjük:

https://szegedallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/849/igy-keszithetunk-sikeres-palyazati-anyagot

Nem építünk kapcsolatokat

Az életben való boldogulás zökkenőmentessége sokszor attól is függ, hogy kiket ismerünk. Ebbe az álláskeresés is beletartozik, vagyis érdemes kapcsolatokat építeni annak érdekében, hogy akár beajánlás útján sikeresen elhelyezkedhessünk. Szeged a maga méreteivel és népességével minden lehetőséget megteremt arra, hogy ismeretségeket alakítsunk ki – éljünk ezzel.

Kapcsolatépítés

Nem nézünk utána a cég tevékenységi körének

Ez legtöbb esetben csak az állásinterjún, vagy az állásinterjút megelőző telefonos előszűrésen derül ki, és ezen a ponton sokan szinte teljesen elrontják az esélyeiket azzal, hogy nem tudják behatárolni a megpályázott cég tevékenységi körét. Ennek elmulasztása könnyen a lustaság benyomását kelheti, elvégre gondoljunk csak bele milyen képet festhet a munkáltató szemében hozzáállásunkról az, ha felkészülésként egy ennyire egyszerű feladatot sem teljesítünk.

Nem kérdezünk az állásinterjún

Egy állásinterjún biztos eljön az a pont, mikor lehetőséget adnak a kérdéseink feltételére. Könnyen okozhatja a vesztünket, ha nem élünk ezzel a lehetőséggel, ugyanis az érdektelenség benyomását keltheti. Éppen ezért érdemes néhány előzetesen begyakorolt kérdéssel érkezni az interjúra, melyek vonatkozhatnak a pozícióval járó napi teendőkre, a hosszútávú karrierlehetőségekre vagy bármi egyéb olyan tényezőre, amivel a lelkesedésünket bizonyíthatjuk. Ha azonban semmi ötletünk sincs, ez a cikk talán a segítségünkre lehet:

https://forbes.hu/legyel-jobb/281-kerdes-amit-minden-allasinterju-vegen-erdemes-feltenned/

Nem vagyunk elég rugalmasak

A munkáltatók manapság már nagyfokú rugalmasságot várnak el a munkavállalóktól, tehát próbáljunk meg alkalmazkodni ehhez a trendhez. Természetes, hogy vannak bizonyos elvárásaink egy állással kapcsolatban, ugyanakkor nagy hibát követünk el, ha ezekhez mindenáron görcsösen ragaszkodunk. Bizonyos dolgokat illetően megéri kompromisszumkésznek lenni, például sokszor érdemes lehet egy kevésbé jólfizető állást is elvállalni, ha közben tudjuk, hogy hosszútávon minőségibb karrierlehetőségeket biztosít, mint az aktuális vagy korábbi munkahelyünk.

Szegedi álláskeresőként pedig érdemes figyelemmel kísérni a https://szegedallas.hu/ főoldalát a legfrissebb lehetőségekért.

 

SzegedAllas.hu / N.G.