Így készíthetünk sikeres pályázati anyagot

Így készíthetünk sikeres pályázati anyagot

Ma már természetesnek vesszük, hogy egy állás megpályázásakor bizonyos dokumentumok benyújtása szükséges ahhoz, hogy a hirdető felé kifejezzük jelentkezési szándékunkat. Ezeket a dokumentumokat összefoglaló néven csak pályázati anyagnak nevezzük, és minőségük meghatározó a jelentkezésünk elbírálását illetően. A minőségi különbségek különösen akkor válnak hangsúlyossá, mikor egy pozícióra rajtunk kívül többen is pályáznak, ami Szeged esetében méreteiből és népességéből adódóan egyáltalán nem ritka.

A pályázati anyagunkban azonban rengeteg lehetőségünk nyílik arra, hogy kitűnjünk a többi jelentkező közül és felkeltsük a munkáltató érdeklődését. Ezt megtehetjük dokumentumaink jól strukturáltságával és tartalmi elemeivel egyaránt. Éppen ezért a következőkben sorra vesszük, hogy mik egy sikeres pályázati anyag alappillérei és ezekhez néhány tartalmi, illetve szerkesztésbeli jótanáccsal is szolgálunk majd. 

 

Önéletrajz

Az önéletrajz fontossága valószínűleg mindenki számára ismert, hisz egyértelműen kihagyhatatlan eleme egy álláspályázatnak. Ebben a dokumentumban az alapvető személyes információk mellett vázlatosan bemutathatjuk tanulmányainkat, munkatapasztalatainkat, nyelvismereteinket és egyéb készségeinket. Ezeket igyekezzünk tömören és egyszerűen megfogalmazni, tehát kerüljük a barokkos körmondatok használatát. Ezenkívül törekedjünk egy jól áttekinthető struktúra megalkotására is, tehát jólláthatóan és egyértelműen különítsük el az egyes kategóriákra vonatkozó információkat. Az önéletrajz szerkezetével kapcsolatban itt tájékozódhatunk bővebben:

https://www.oneletrajzminta.hu/az-oneletrajz-szerkezete/

Az önéletrajz esetében gyakori hiba, hogy az álláskeresők nem teszik azt álláspecifikussá, vagyis változtatás nélkül több helyre, akár eltérő pozíciókba is ugyanazt a dokumentumot nyújtják be. Ez nagy hiba, ugyanis egy önéletrajz esetében törekedni kell az egyediségre is, ami azt jelenti, hogy az álláshirdetésben megfogalmazott elvárások szerint azon tapasztalatainkat, képességeinket kell kidomborítani, melyeket az adott pozíció a leginkább megkíván.

Az ország egyik legnagyobb városáról lévén szó, Szegeden rengeteg céggel és rengeteg álláshirdetéssel találkozhatunk. Mikor ezeket a hirdetéseket olvassuk fordítsunk nagy figyelmet arra, hogy megtaláljuk azokat a szakmai értékeket, amiket a hirdető leginkább fontosnak tart. Tanácsos ehhez kutatómunkát is végezni, aminek legegyszerűbb módja, ha ellátogatunk az adott cég honlapjára és ott tájékozódunk. Ezen információk birtokában pedig gondoljuk végig, hogy melyek azok a tapasztalataink, személyes készségeink és tulajdonságaink, amik leginkább beleillenek a cég profiljába. Ha ez megvan, alakítsuk úgy önéletrajzunkat, hogy ezen kvalitásaink hangsúlyosak és kellően szembeöltőek legyenek.

Pályázati anyag készítés

 

Motivációs levél

A motivációs levél sok esetben nem megkövetelt a jelentkezéshez, ennek ellenére mégis tanácsos megírni. Ez ugyanis máris egy lehetésőség, amivel megkülönböztethetjük magunkat azoktól, akik esetleg ezt nem írták meg, továbbá megteremti annak az esélyét is, hogy mélyebben kifejtsük azokat a pontokat, melyeket az önéletrajzunkban csak vázlatosan említettünk meg. Persze, ha nem fordítunk kellő időt és energiát ennek igényes megszerkesztésére, azzal akár ellenkező hatást is kiválthatunk, tehát ne elégedjünk meg pusztán annyival, hogy írunk pár sort magunkról, hanem kövessük az ajánlott szerkesztési módszertant és aszerint alakítsuk motivációs levelünk felépítését. Erről bővebben itt olvashatunk:

https://allasorias.hu/blog/hogyan-keszitsd-el-a-motivacios-leveled/

A már említett intenzív versenyből következően a szegedi álláslehetőségek megpályázásakor, különösen érdemes kísérő levelet is csatolnunk jelentkezésünkhöz. Ez is – akárcsak az önéletrajz – követel némi kutatómunkát, vagyis azt kell szem előtt tartanunk, hogy mi az, amit a cég képvisel, mik a legfontosabb célkitűzései és ebben miként tudnánk tevékeny részt vállalni. Fektessünk hangsúlyt erősségeinkre, és minden állításunkat konkrét példákkal támasszuk alá. Ez azt jelenti, hogy ha például azt állítjuk magunkról, hogy kitűnően tudunk csapatban együttműködni, akkor említsünk olyan példákat eddigi karrierünkből, amikor egy csapat tagjaként hatékonyan tudtunk együtt dolgozni társainkkal. Itt részletezhetjük a csapatban betöltött szerepünket, illetve azt, hogy miként kezeltük az egyes kihívásokat.

Ezenkívül tegyünk állítást azzal kapcsolatban is, hogy a cég mit jelentene a karrierünk egészére nézve, és mi az amiért felkeltette érdeklődésünket ez a lehetőség. A karrierlehetőség miatt jelentkeztünk, vagy esetleg a cég presztízsértéke az, ami számunkra igazán vonzó? Bátran fogalmazzuk ezt meg néhány mondatban, persze ügyeljünk arra, hogy ne kezdjünk hosszas történetmesélésbe, a lényeg összességében csupán annyi, hogy valami érdekeset és figyelemfelkeltőt fogalmazzunk meg – persze mindezt őszintén.

Ajánlólevél, referenciamunkák

Ajánlólevelet manapság már egyre ritkább esetben kérnek a munkáltatók, ugyanakkor mindenképpen pozitív, ha sikerül ilyet beszereznünk korábbi munkahelyünkről. Ebben ugyanis az ajánló leírhatja, hogy hol és milyen pozícióban folyt a közös munkavégzés, és pozitív megerősítésekkel szolgálhat az önéletrajzban vagy a motivációs levélben tett állításainkra. Az ajánlólevélről bővebben itt olvashatunk:

https://blog.cvonline.hu/2018/allaskeresesi-tippek/ajanlolevel-minta-allaskeresoknek/17327

Egyes pozíciókat illetően a hirdetők gyakran kérik különböző referenciamunkák csatolását is. Ez Szegeden is bevált módszer arra, hogy a munkáltatók megbizonyosodjanak a jelentkezők szakmai kvalitásairól. Így, ha olyan állásra jelentkezünk, ahol ez elképzelhető (pl. grafikus, pályázatíró, programozó), ne felejtsük el összeválogatni a legjobb munkáinkat, projektjeinket.

Online jelenlét

Ha álláskeresésről és online jelenlétről beszélünk, akkor nagy valószínűséggel mindenkinek a LinkedIn portál jut először eszébe. Ha mégsem ismernénk, röviden megfogalmazva: a LinkedIn egy szakmai és üzleti közösségi oldal, ahol a felhasználók profilját kvázi az önéletrajzuk adatai adják. Az oldalon lehetőségünk van a kapcsolatépítésre, álláskeresésre és úgy összességében a karrierépítésre. Ha nincs profilunk nem árt készíteni, vagy ha már van akkor pedig naprakészen tartani, ugyanis a portálnak ma már itthon is megkerülhetetlen szerepe van a munka világában. Különösen hasznos lehet, ha önéletrajzunkban egyúttal feltüntetjük LinkedIn profilunk elérhetőségét is, hogy ezáltal még többet megtudhasson rólunk az álláshirdető.

Ha pedig álláskeresőként a legfrissebb ajánlatokra vagyunk kíváncsiak Szegeden, akkor mindenképpen látogassunk el a https://szegedallas.hu/ főoldalára.

 

SzegedAllas.hu / N.G.