Ezek voltak a legkeresettebb szakmák 2021-ben! Mi várható 2022-ben?

Ezek voltak a legkeresettebb szakmák 2021-ben! Mi várható 2022-ben?

Valószínűleg senkinek sem okozunk nagy meglepetést azzal, ha azt mondjuk, hogy 2021-ben mozgalmas évet tudhatunk magunk mögött, már ami a munkaerőpiaci átrendeződést illeti. A járvány ebben az évben is velünk volt, és az ebből fakadó bizonytalanság sok ember döntését befolyásolta azzal kapcsolatban, hogy mely területen vállal munkát. Bizonyos iparágak a szigorítások feloldását követően azzal szembesültek, hogy a területről mondhatni „eltűntek” a dolgozók, és hatalmas munkaerőhiány keletkezett. De melyek is ezek az iparágak, és mik voltak a legkeresettebb szakmák 2021-ben? Továbbá mik a kilátások 2022-re? Ezt foglaljuk most össze!

A vendéglátás a legnagyobb vesztes?

A nyári időszakban a hírportálokat böngészve gyakorlatilag hetente, de talán az sem túlzás, ha azt mondjuk, hogy naponta olvashattunk híreket azzal kapcsolatban, hogy milyen szintű munkaerőhiány uralkodik a vendéglátószektorban. A hiány főként az olyan főbb turisztikai célpontokat érintette, mint a Balaton és környéke, de a nagyvárosok, így például Szeged sem úszta meg a problémával való szembesülést.

A helyzetet főként az idézte elő, hogy a lezárások miatt egy időre bezárni kényszerülő vendéglátásból nagymértékében távozott a munkaerő, akik közül sokan a szigorítások feloldását követően sem tértek vissza a szektorba, mivel túlságosan bizonytalannak érezték azt. A jelenleg is fennálló problémát csak jelentős béremeléssel lehetne kiküszöbölni, azonban az időközben nagymértékben megemelkedő energia- és alapanyagárak ezt sok vendéglátós számára nem teszik lehetővé.

Akik a szektorban maradtak, mint munkavállaló, egyrészt jól is jártak, másrészt viszont nehezedett is a dolguk. A kialakult helyzet miatt ugyanis a bértárgyalások során sokkal bátrabban érvényesíthették érdekeiket, hisz például egy jó szakácsért gyakorlatilag verseny folyik manapság az éttermek között. Az érem másik oldala viszont az, hogy a munkaerőhiányból kifolyólag sokszor hatalmas mennyiségű túlórára kényszerülnek, és ez miatt rendkívül leterheltek. Összességében tehát könnyű elhelyezkedésre, viszont sok munkára is számíthat az, aki ebben a területben gondolkodik. A vendéglátói pozíciókkal kapcsolatban további részletek:

https://szegedallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/886/a-vendeglatos-szakmak-legfobb-jellemzoi

Az építőiparból is hiányzik a munkaerő

Az építőiparban több éve problémát okoz a munkaerőhiány, és a korlátozások feloldását követően meginduló felújítási hullám csak tetézte ezt. Az iparág kapcsán az elmúlt hónapokban elsősorban az építőanyag árakat érintő hatalmas drágulásokról szóltak a hírek, azonban a munkaerőhiány, azon belül is a jól képzett, jól dolgozó szakemberek hiánya továbbra is nehézségeket okoz a szektorban. Ha valamikor, akkor most tehát különösen érdemes lehet építőipari szakmát kitanulni a biztos elhelyezkedés érdekében. A szegedi tanfolyam lehetőségekről egyébként itt írtunk részletesebben:

https://szegedallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/928/most-szegeden-is-nagyon-megeri-epitoipari-szakmakat-tanulni

Milyen pozíciókat céloztak meg 2021-ben a legtöbben?

A munkavállalók körében 2021-ben leginkább a kevesebb szaktudást igénylő pozíciók megpályázása volt a jellemző. Sokan helyezkedtek el a kereskedelemben, de az irodai munkaköröket, főként az adminisztratív feladatokkal járó állásokat is rengetegen keresték. Ezenkívül az online ételrendelés és házhozszállítás fellendülésével a futárpozíciók népszerűsége is megemelkedett, különösen annak rugalmassága miatt. A takarítói pozíciók ugyancsak sok munkavállalót érdekeltek a 2021-es évben, az ezen állásokra jelentkezők száma szintén megugrott. Az említett tendenciák egyébként a főváros mellett vidéken, így Szegeden is megfigyelhetőek voltak, tehát a munkavállalók itt is alapvetően a gyors elhelyezkedést kínáló pozíciókat részesítették előnyben.

Vajon 2022 továbbra is a járványbiztos szakmák éve lesz? 

Vannak bizonyos szakmák, melyeket csak nagyon kis mértékben, vagy akár egyáltalán nem tudott megrengetni a járványidőszak. Ezek jellemzően olyan munkakörök, amelyek home office-ból is ugyanolyan hatékonysággal elláthatóak, mint irodai jelenléttel. Ilyenek tipikusan a programozói pozíciók. Programozókra egyébiránt továbbra is nagy igény mutatkozik, az álláshirdetések között lapozgatva továbbra is rengeteg nyitott pozíciót találunk fejlesztői munkakörökre, és várhatóan ez a tendencia 2022-ben sem fog változni.

Álláskeresés 2022

Előreláthatólag pénzügyi és marketing szakemberekre is nagy lesz a kereslet 2022-ben. Pénzügyi területen leginkább a könyvelőknek lesz könnyű dolguk az elhelyezkedést illetően, a marketingesek közül pedig a SEO-ra specializálódott szakemberek lehetnek kapósak az új évben. Mindezek mellett feltehetően grafikusi, fordítói és menedzsmenttel kapcsolatos munkakörökben is szép számmal találunk majd nyitott pozíciót.

Végezetül pedig nem mehetünk el a tipikus szakmunkák mellett sem. Az előzőekben részletesebben beszámoltunk a vendéglátóipar és az építőipar helyzetéről, aki ezekkel kapcsolatos szakmákat tanul ki – esetleg már rendelkezik vele, de még nem dolgozott a területen –, az szinte biztosan talál magának munkahelyet 2022-ben is. Emellett az olyan szakmák, mint például a sofőr, raktáros vagy gépész szintén jó eséllyel keresettek lesznek. További, 2022-ben is biztos elhelyezkedést kínáló szakmákért az alábbi cikket érdemes elolvasni:

https://www.hellovidek.hu/eletmod/2021/11/21/kieges-helyett-valtanal-ot-szakma-amely-2022-ben-is-biztos-megelhetest-kinal

Ha pedig jelenleg álláskeresők vagyunk, vagy a munkahelyváltáson gondolkodunk, mindenképpen érdemes körülnézni a https://szegedallas.hu/ főoldalán a legfrissebb állásajánlatokért.

 

SzegedAllas.hu / N.G.