A sikeres vállalati brainstorming szabályai

A sikeres vállalati brainstorming szabályai

Egy vállalat sikeres működésének egyik legfőbb alapja a hatékony csapatmunka. A csapatmunkába pedig többek között beletartozik az egyes ötleteknek való téradás, a kreativitás kibontakoztatásának lehetősége is. Erre pedig kiváló alkalom lehet egy munkahelyi brainstorming, vagyis nyers fordításban ötletelés, együtt gondolkodás. De mi is ez pontosan, és mit jelent a gyakorlatban? A következőkben először erre keressük a választ, majd ennek abszolválását követően kitérünk arra is, hogy miért fontos a brainstorming, illetve milyen szabályok mentén haladva lehet sikeres ez a fajta diskurzus.

Mit is jelent az, hogy brainstorming?

A brainstorming egy országszerte, így Szegeden is egyre inkább elterjedt módszer a vállalatok körében az egyes kihívások, lehetőségek megtárgyalására, és az ezekre való megoldások, stratégiák kidolgozására. Ennek gyakorlati megvalósulása annyit tesz, hogy a vállalat meghatározott tagjai összeülnek, és közös gondolkodással, különböző ötletek megfogalmazásával és felvázolásával próbálják megvalósítani az előbb említetteket.

A brainstorming, mint folyamat egyébként nagyobb múltra tekint vissza, mint azt elsőre gondolnánk. A vállalati életet illetően először Alex Osborn reklámszakember foglalkozott a mélységeiben a témával, aki könyvében megállapította, hogy bizonyos szabályok betartásával a közös ötletelés összességében nagyobb hatásfokú, mintha az alkalmazottak ugyanezt külön-külön tennék. Ezen szabályok kimondják, hogy a brainstorming során a csapattagok nem kritizálhatják egymás ötleteit, továbbá a mennyiség előnyt élvez a minőséggel szemben, vagyis minél több ötlet megalkotására kell törekedni, azok minősége csak másodlagos tényező.

Miért lehet fontos a közös gondolkodás?

Nem véletlen, hogy egyre szélesebb körben alkalmazzák többek között Szegeden is a brainstorming folyamatát a vállalatok. A procedúrának az új ötletek megalkotása mellet ugyanis számos további pozitív hozadéka van, különösen a csapategységre fejthet ki nagyszerű hatásokat. Sokszor egy-egy ötlet bedobását követően egy gondolatfolyam indulhat meg, melyben a csapattagok egymás ötleteire támaszkodva fogalmaznak meg újabb és újabb lehetséges megoldásokat az adott problémakört illetően. Ez pedig összességében egy sikeres csapatmunkát eredményezhet, melynek további titkairól itt írtunk részletesebben:

https://szegedallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/887/a-sikeres-munkahelyi-csapatmunka-titkai

Ezenkívül egyénenként is lehet profitálni ezen csoportmunkákból, ugyanis egy megfelelően kivitelezett brainstrorming olyan bizalmi légkört teremt, ahol akár az introvertált munkavállalók is bátran teret adhatnak ötleteik kibontakoztatásához. Ebből egyúttal a vállalat is jelentősen profitálhat, hisz egy ilyen személyiségű munkavállaló alapvetően nem biztos, hogy előállt volna az egyébként lehet, hogy hasznos ötleteivel.

Milyen szabályokat szükséges betartani egy brainstorming során?

Egy braintsorming sikerességét – ahogy arra az előzőekben némiképp már utalva is lett – annak hangulata jelentős mértékben befolyásolja. Alapszabály egy ilyen ötletbörze során, hogy nincs rossz ötlet, vagyis tilos kritizálni mások meglátásait, gondolatait. Ha ez ugyanis megtörténne az jelentősé mértékben csökkentené a csoporttagok megnyilatkozási kedvét, ez pedig kevesebb ötletet eredményezne.

Itt jutunk el egy másik alapvetéshez, azaz, hogy egy brainstorming alkalmával sokkal inkább az ötletek mennyiségét kell priorizálni a minőséggel szemben. Ez némileg talán ellentmondásosnak tűnhet, elvégre egy ötletnek minőséget is kell képviselnie ahhoz, hogy hatékony legyen és megvalósítható. Az ellentmondást az a pszichológiai tényező oldja fel, hogy ha a mennyiségre törekszünk a minőség helyett, akkor a résztvevők bátrabban mernek megfogalmazni különböző, akár extrémnek gondolt ötleteket is, továbbá jóval nagyobb teret engednek kreativitásuknak. Az pedig könnyen előfordulhat, hogy végül az ennek hatására megképződött gondolatok jelentik a valós megoldást egy adott problémát vagy feladatot illetően.

Munkahelyi megbeszélés

Nagyszerű tehát, ha rengeteg ötlet fogalmazódik meg egy brainstorming során, ugyanakkor ezek közlési módjára szintén figyelni kell. Ez azt jelenti, hogy a résztvevőknek ügyelniük kell arra, hogy ne vágjanak egymás szavába, továbbá ne kezdjenek hosszú monológokba, mivel az hátráltatná az ötletelés gördülékeny menetét. Mindezen szabályok betartását jó, ha felügyeli valaki, így érdemes valakinek vezetnie is a gyűlést. Ő kvázi moderátori szerepkört lát el, ugyanakkor fokozott figyelmet kell fordítania arra, hogy tevékenységével semmiképp se rontsa el a hangulatot.  További, a sikerességet szolgáló betartandó szabályokért az alábbi cikket is érdemes elolvasni:

https://forbes.hu/legyel-jobb/7-tipp-a-kovetkezo-brainstorming-ertekezletre/

Ha pedig ötleteinket egy új munkahelyen szeretnénk kamatoztatni, mindenképpen látogassunk el a https://szegedallas.hu/ főoldalára a legfrissebb állásajánlatokért.

 

SzegedAllas.hu / N.G.