A kommunikációs képességek hasznosítása a munkaerőpiacon

A kommunikációs képességek hasznosítása a munkaerőpiacon

Szerencsés helyzetben vannak azok, akik ösztönösen jó kommunikátorok, ezen képességüket ugyanis sikerrel kamatoztathatják a munkaerőpiacon. Ha körbe nézünk az álláshirdetések között, számos esetben tapasztalhatjuk, hogy az állás betöltéséhez szükséges elvárásként a jó kommunikációs képességet is megfogalmazzák. Sőt, vannak olyan pozíciók, amelyekben a teljesítményt kifejezetten ezen kvalitás határozza meg, vagyis minél jobban kommunikál valaki, annál jobb lesz az adott szakmában. A következőkben ilyen munkaköröket fogunk bemutatni, azonban ezt megelőzően egy rövid kitérőben szót ejtünk arról is, hogy miként fejleszthetik kommunikációs képességeiket azok, akiknek esetleg nem erősségük ez a terület.

A kommunikációs képességek fejlesztésének lehetőségei

Ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk kommunikálni nagy hangsúlyt kell fektetnünk a felénk közölt üzenetek dekódolására. Ez szóbeli beszédben annyit tesz, hogy hallgassunk aktívan, vagyis nagy figyelemmel. Ne csupán a kimondott szavakra figyeljünk, hanem figyeljünk azok kimondásának módjára is. Beszélgetés közben a beszélgetőpartner hanglejtéséből, hangsúlyozásából ugyanis további következtetéseket vonhatunk le például az érzéseivel, álláspontjával kapcsolatban, amire releváns hozzáfűznivalókkal reagálva tovább lendíthetjük a beszélgetést.   

Ezenkívül a kommunikációs képességeink fejlesztése érdekében érdemes nagy figyelmet fordítanunk a nonverbális kommunikációra is. Ez egy olyan terület, amit sokan elhanyagolnak, pedig a szemkontaktus fenntartása, a kontrollált testtartás vagy a mimika épp olyan lényeges a hatékony szóbeli kommunikáció tekintetében, mint a kimondott szavak mikéntje.

Összességében azonban az előbb említett jótanácsok semmit sem érnek gyakorlás nélkül. A kommunikációs képességeink ugyanis kizárólag gyakorlás útján fognak fejlődni, így kifejezetten keresni kell azon alkalmakat, amelyek akár kívül is eshetnek komfortzónánkon, de ezzel együtt lehetőséget biztosítanak arra, hogy gyakorlatba ültessük az elméletben megtanultakat.

Kiváló kommunikációs képességeket igénylő szakmák

Értékesítés

Ahogy azt a bevezetőben is említettük vannak bizonyos szakmák, melyek feladatai jelentős részben a kommunikáció köré összpontosulnak. Sokszor azonban a kvalitás megléte mellett ezen pozíciók felsőfokú szakképesítést is megkövetelnek. A szegediek ilyen szempontból jó helyzetben vannak, hisz ha már kommunikációról beszélünk, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán többek között a kommunikáció- és médiatudomány területén is lehet képesítést szerezni. Erről részletesebben az egyetem honlapján tájékozódhatunk:

http://arts.u-szeged.hu/kepzesek-btk/alapkepzes/kommunikacio-151208

Rátérve az egyes pozíciók bemutatására, az ügyfélszolgálati munkakörök az elsők között szerepelnek, ha jó kommunikációs képességeket megkövetelő pozíciókról beszélünk. Szegeden is rengeteg ilyen pozícióban hirdetnek állást, ugyanakkor számítanunk kell rá, hogy sok esetben nyelvtudásra is szükségünk lesz ezeknek az állásoknak betöltéséhez, különös tekintettel az angolra, esetleg németre. Ilyen pozíciókért főként telefonszolgáltatóknál, IT-s cégeknél vagy pénzügyi területeken érdemes érdeklődni, erről részletesebben itt írtunk:

https://szegedallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/870/szegeden-is-elerhetoek-az-ugyfelszolgalatos-poziciok

Az értékesítői pályák szintén jó lehetőséget biztosítanak azoknak, akik a kapcsolatteremtésre alapoznák munkájukkal járó feladataikat. Természetesen az értékesítői munkakörök is meglehetősen szerteágazóak, nem mindegy például, hogy vállalatoknak (B2B – Business-to-business) vagy pedig magánszemélyeknek (B2C – Business-to-consumer) értékesítünk. Általánosságban azonban elmondható, hogy például a pénzügyi szektorban, autóiparban, esetleg ingatlanpiaci területen rendszerint találhatunk nyitott pozíciókat értékesítői munkakörben, akár Szegeden is. Az értékesítők további fontos tulajdonságairól az alábbi cikkben olvashatunk:

https://thebusiness.blog.hu/2016/10/11/a_kivalo_ertekesito_6_tulajdonsaga

Az újságírói, szövegírói pozíciók szintén megkövetelik a minőségi kommunikációt, főként annak írásbeli formáját. Ezen pozíciók betöltéséhez viszont sokszor felsőfokú végzettség is szükséges, például a fentebb említett kommunikáció- és médiatudomány területéről, de más bölcsészdiplomák is esélyt teremthetnek ilyen jellegű állások elnyerésére.

Végül a marketinges területeken említenénk, mint lehetséges elhelyezkedési területet, azonban a felsőfokú végzettség ezeket a pozíciókat illetően is jó eséllyel megkövetelt. Az ugyanakkor vitathatatlan, hogy ezen a pályán a jó kommunikátorok lesznek sikeresek, hisz egy-egy marketing kampány megtervezésekor és végrehajtásakor, a potenciális ügyfelek hatékony megszólítása kiemelt prioritást élvez. Egy jó marketinges további kvalitásairól itt olvashatunk bővebben:

https://szegedallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/867/ezek-a-tulajdonsagok-tesznek-valakit-jo-marketingesse

Ha mindezek után kedvet kaptunk kommunikációs képességeink munkaerőpiacon való hasznosításához, nézzünk körül a https://szegedallas.hu/ főoldalán, ahol akár ilyen jellegű állásokra is bukkanhatunk.

 

SzegedAllas.hu / N.G.