Ezekre figyeljünk, ha e-mailben jelentkezünk egy álláshirdetésre!

Ezekre figyeljünk, ha e-mailben jelentkezünk egy álláshirdetésre!

A nagyobb vállalatok esetében természetesnek vesszük, hogy a jelentkezés karrieroldalon keresztül történik. Itt megadhatjuk személyes adatainkat, bérigényünket, továbbá feltölthetjük önéletrajzunkat, motivációs levelünket és minden olyan egyéb mellékletet, amit fontosnak tartunk megosztani a sikeres elbírálás érdekében. A kisebb cégek esetében azonban ez általában nincs így és a jelentkezés hagyományos módon, e-mail formájában történik. Érdemes időt szentelni ennek az e-mailnek a megírására, ugyanis egy akkora városban, mint Szeged könnyen előfordulhat, hogy rajtunk kívül több tucat jelentkező lesz. Ebből kifolyólag tehát nem árt, ha egy figyelemfelkeltő levéllel megkülönböztetjük magunkat a többi aspiránstól.

Persze itt nem kell semmi extrém tartalomra gondolni, csupán néhány motivációs jellegű gondolatra, amivel a jelentkezésünket megindokolhatjuk. Viszont vigyáznunk is kell, hisz bizonyos hibák elkövetése esetén akár nehezebb helyzetbe is sodorhatjuk magunkat az esélyeinket illetően. Éppen ezért a következőken összegyűjtjük azokat a legfontosabb szabályokat, amelyekhez érdemes igazodnunk abban az esetben, ha egy álláshirdetésre való jelentkezésünk e-mailben történne.

Az e-mail részleteire vonatkozó szabályok

Az első és legfontosabb, hogy az e-mailünket vállalható címről küldjük. Ez azt jelenti, hogy a legjobb az, ha felhasználói nevünk kizárólag a vezeték- és keresztnevünkből tevődik össze. Ha ez foglalt, akkor természetesen hozzánk kötődő számokkal akár megkülönböztethetjük magunkat. A lényeg, hogy kerüljük a különböző becenevek használatát, az ugyanis könnyen komolytalan benyomást tehet rólunk.

A második amire érdemes különösen odafigyelnünk, hogy az e-mail tárgyát egyértelműen fogalmazzuk meg, nehogy az elkerülje a HR-es figyelmét. Az egyértelmű megfogalmazás alatt azt értjük, hogy pontosan nevezzük meg a megpályázni kívánt pozíciót, hisz előfordulhat, hogy a cég egyszerre több állást is hirdet, így egyértelművé kell tennünk már a tárgymezőben, hogy levelünkkel melyikre jelentkezünk. Konkrét mintával szemléltetve:

https://blog.cvonline.hu/2014/allaskeresesi-tippek/allasjelentkezes-elektronikusan-avagy-mit-tartalmazzon-az-e-mail-keppel-illusztralva/3993

 

Az e-mail tartalmi elemeire vonatkozó szabályok

Természetesen egy megszólítással szükséges indítanunk. Itt tanácsos némi kutatómunkát végezni és kideríteni annak a nevét, aki majd a levelünket olvassa és kifejezetten őt megnevezni címzettként. Ezt a kis kutatómunkát elvégezhetjük a cég honlapjának megtekintésével, a legtöbb szegedi cég ugyanis rendelkezik saját weboldallal. Ha ez mégsem sikerülne az sem probléma, a lényeg, hogy egy tisztelettudó és udvarias köszöntéssel indítsunk, mint például: „Tisztelt … Kft.!” vagy „Tisztelt HR-osztály!”

Ezt követően kezdjünk levelünk tartalmi részébe, aminek felvezetésében röviden felvázoljuk, hogy miért is írtunk. Tegyünk említést arról, hogy hol találkoztunk a hirdetéssel és mi az, ami igazán felkeltette benne az érdeklődésünket. Ezek a sorok kifejezetten fontosak annak tekintetében, hogy felkeltsük levelünk olvasójának érdeklődését, úgyhogy próbáljunk röviden, de mégis figyelemfelkeltően fogalmazni.

https://blog.cvonline.hu/2018/allaskeresesi-tippek/allasjelentkezes-minta-ingyenesen-letoltheto/16245

Egy következő bekezdésben néhány sorban tegyünk említést arról, hogy miért érezzük alkalmasnak magunkat a pozícióra. Írjunk eddigi tapasztalatainkról, elsajátított kompetenciáinkról, elért eredményeinkről. Ne legyünk túl dicsekvőek, ugyanakkor mégis próbáljuk azt a benyomást kelteni, hogy alkalmasak vagyunk a pozíció betöltésére. 

Jelentkezés emailben

Végül pedig ejtsünk szót arról, hogy milyen dokumentumokat csatoltunk a jelentkezésünkhöz, és fejezzük ki várakozásunkat a cég lehetséges megkeresésével kapcsolatban. Ezt követően egy elköszönéssel és aláírással zárjuk az e-mailt. Fontos, hogy mindenképpen bizonyosodjunk meg arról, hogy az említett dokumentumokat valóban csatoltuk, mivel ezt utólag a levelünk után küldeni kissé kellemetlenül hathat. És hogy milyen dokumentumokra gondolunk itt? Ez a cikk segíthet ennek megválaszolásában:

https://szegedallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/849/igy-keszithetunk-sikeres-palyazati-anyagot

Ha pedig úgy érezzük készen állunk az álláspályázatra, nézzünk körül a https://szegedallas.hu/ főoldalán a legújabb nyitott pozíciókért.