Fókuszban a motivációs levél – Ezek a legfontosabb tudnivalók

Fókuszban a motivációs levél – Ezek a legfontosabb tudnivalók

Sokan nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a motivációs levél megírásnak, sőt egyfajta nyűgnek érzik annak elkészítését. Vannak azonban esetek, mikor ők is rá vannak kényszerülve ennek a dokumentumnak az elkészítésére, ugyanis sok álláshirdetés esetében az önéletrajz mellett motivációs levelet is kérnek, mint pályázati anyagot. Továbbá olyan esetben sem árt írni néhány motivációs jellegű sort, ha ezt a hirdetés külön nem fogalmazza meg elvárásként, mivel ezzel jó lehetőséget teremtünk arra, hogy megkülönböztessük magunkat a többi jelentkezőtől.

Persze fontos, hogy mindezt a megfelelő minőségben tegyük, így ebben a cikkben röviden összefoglaljuk, hogy mi is az a motivációs levél pontosan, hogyan néz ki szerkezetileg és néhány jótanáccsal is szolgálunk majd a tartalmi elemeket illetően.

Mi az a motivációs levél?

A motivációs levél az önéletrajz kiegészítésére szolgáló dokumentum, melyben lehetőségünk nyílik az önéletrajzunkba beleírtakat mélyebben kifejteni, illetve motivációnkról, karrierterveinkről részletesebben beszámolni. Fontos tehát, hogy motivációs levelünket, vagy másnéven kísérő levelünket próbáljuk minél inkább összehangolni az önéletrajzunkkal, és teremtsük meg ezt a fajta kiegészítő kapcsolatot.

Szegedi álláskeresőként a város nagyságából adódóan könnyen előfordulhat, hogy 1-1 pozícióra többen is jelentkeznek. Egy igényes, jól strukturált és lényegre törő motivációslevéllel azonban könnyen versenyelőnyre tehetünk szert, feltéve, ha álláspályázatunk többi anyaga is hasonló minőségben íródott. Arról, hogy milyen dokumentumok tartozhatnak még egy álláspályázatba itt írtunk részletesebben:

https://szegedallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/849/igy-keszithetunk-sikeres-palyazati-anyagot

Hogyan nézzen ki szerkezetileg a motivációs levél?

A levél külalakjára mindenképpen fordítsunk kiemelt figyelmet. Sok esetben ugyanis a HR-es csak átszalad az egyes jelentkezők dokumentumain, így kiemelten fontos, hogy már annak külalakjával is felkeltsük a figyelmet. Mint azt a motivációs levél neve is sugallja, dokumentumunkat érdemes egyfajta levél formába megírni, vagyis címzettet, feladót és a levél tárgyát egyaránt szükséges feltüntetnünk. 

Motivációs levél szerkezete

Magát a tartalmi elemeket tekintve, a megszólítást és a megpályázott pozíció megnevezését követően tegyünk említést arról, hogy hol hallottunk az álláslehetőségről és miért keltette fel az érdeklődésünket. A levél tárgyalás részébe belekezdve fogalmazzuk meg, hogy miért vagyunk alkalmas jelöltek, mik azok a kompetenciáink, szakmai tapasztalataink, amivel a cég sikerét tudnánk szolgálni. Fontos, hogy minden állításunkat alátámasszuk néhány valós példával is, különös hangsúlyt fektetve az eddig elért sikereinkre. Zárásként pedig tömören foglaljuk össze a leírtakat, és fejezzük ki lelkesedésünket egy lehetséges személyes találkozóval kapcsolatban.

Összességében ügyeljünk arra, hogy rövidek, tömörek legyünk, vagyis fél oldalnál ne írjunk többet. Ezenkívül fontos, hogy a szöveget jól láthatóan, az egyes bekezdéseket elkülönítve tagoljuk, tehát mindenképpen kerüljük azt, hogy egy tömbbe írjuk le mondanivalónkat. További jótanácsokat a motivációs levél szerkezeti elemeire vonatkozóan ezeken a linkeken olvashatunk:

https://allasorias.hu/blog/a-legjobb-cimzesek-a-motivacios-levelhez/

https://blog.cvonline.hu/2017/oneletrajz-es-motivacios-level/motivacios-level-minta-letoltheto-sablonnal-word-doc/15003

 

Egyéb jótanácsok a motivációs levél tartalmi elemeit illetően

  • Ne dicsérjük túl magunkat: Persze egy motivációs levélben mindenképp szükséges kiemelnünk bizonyos jó tulajdonságainkat, elsajátított kompetenciáinkat, mégis próbáljuk ezt ésszerű keretek között tenni, nehogy túl fellengzősnek tűnjön stílusunk.
  • Kerüljük a sablonos megfogalmazásmódot: Megfogalmazásmódunkon keresztül próbáljuk meg egyben a személyiségünkből is részleteket felvillantani. Az egyes sablon motivációs levelek jó iránymutatásként szolgálhatnak, azonban ha teljes mértékben leutánozzuk az egyes mondatokat, az elveszi az egyediség megteremtésének lehetőségét.
  • Ne féljünk a szakmai nyelvhasználattól: Ezalatt azt értjük, hogy a motivációs levelünkben bátran használjunk szakkifejezéseket, ha azt a kontextus megkívánja. Ezzel is bizonyítékot adhatunk afelől, hogy szakmailag felkészültek vagyunk.
  • Mindegyik álláshoz írjunk újat: A motivációs levélre is igaz az az aranyszabály, hogy az adott pozícióra kell szabni. Ez azt jelenti, hogy nem tanácsos csak a címzettet átírva ugyanazon dokumentumot más munkáltatókhoz is benyújtani, hiszen ha ezt megtudjuk tenni, az már alapból azt feltételezi, hogy kísérőlevelünk túlságosan sablonos.
  • Ügyeljünk a helyesírásra: Beküldés előtt többször is olvassuk át irományunkat, mivel az egyes elgépelések, illetve az esetleges súlyosabb helyesírási hibák könnyen a motivációs levéllel elérni kívánt hatás ellenkezőjét eredményezhetik.

Ha pedig szegedi álláskeresőként úgy érezzük, hogy már készen állunk pályázati anyagunk összerakására és egy álláslehetőség megcélzására, akkor mindenképpen nézzünk körül a https://szegedallas.hu/ főoldalán a legfrissebb lehetőségekért.

 

SzegedAllas.hu / N.G.