Információk, amelyeket a munkaközi szünetről érdemes tudni

Információk, amelyeket a munkaközi szünetről érdemes tudni

A munkavállalók között sok tévhit terjed a munkaközi szünetekkel kapcsolatban. Nagyon sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a munkavégzésük során pontosan mennyi pihenő igénybevételére van lehetőségük, ez pedig gyakran eredményez konfliktushelyzetet munkáltatójukkal. A következőkben a tisztánlátás érdekében tartalmát tekintve összefoglaljuk a Munka Törvénykönyvében megfogalmazott legfontosabb jogszabályokat ezzel kapcsolatban, továbbá adunk néhány tippet is azt illetően, hogy a rendelkezésre álló pihenőidőt miként érdemes kihasználni.

Jogi tudnivalók

Ahogy arra a bevezetőben is utaltunk, a munkaközi szünetről a Munka Törvénykönyve rendelkezik. Főszabály szerint ennek mértéke legkevesebb 20 perc, ha a munkavállaló munkaideje meghaladja a 6 órát. Amennyiben a 9 órát is meghaladja, ez további 25 perccel nő, vagyis ezesetben a munkavállaló 45 percre szakíthatja meg a munkavégzését és vonulhat pihenőre. Fontos megjegyezni, hogy ezek minimum mennyiségek, vagyis szerződéses keretek között a munkáltató és a munkavállaló akár hosszabb pihenőidőkben is megegyezhet, ugyanakkor a munkaközi szünet mértéke így sem haladhatja meg a 60 percet.   

A fiatalokra, vagyis a 18. életévüket be nem töltött munkavállalókra más időmeghatározások vonatkoznak. Az ő esetükben a 4,5 órát meghaladó munkaidő esetén legalább 30 perc pihenő jár, amennyiben pedig beosztásuk 6 óránál is hosszabb napi munkavégzést ír elő, úgy 45 perc munkaközi szünettel gazdálkodhatnak.

A szünetekkel kapcsolatban további lényeges információ, hogy a munkáltató legkorábban 3 óra munkavégzést követően rendelheti el, illetve legkésőbb 6 ledolgozott munkaórát követően kötelező kiadni azt. Ezenkívül szintén fontos tisztában lenni azzal, hogy a munkaközi szünet nem számít bele a munkaidőbe, vagyis ledolgoztatható. Ez pedig hátulütője lehet a korábbiakban említett, közös megegyezésen alapuló hosszabb munkaközi szünet lehetőségének. További információk a szünet mértékével, illetve kiadásának lehetőségeivel kapcsolatban:

https://erthetojog.hu/munkajog/mennyi-szunet-jar-munka-kozben/

https://piacesprofit.hu/kkv_cegblog/melyek-a-munkakozi-szunet-alapveto-szabalyai/

A monitor előtt munkát végzőknek nem árt tisztában lenni azzal, hogy amennyiben ezen tevékenységük összességében hosszabb napi 4 óránál, abban az esetben óránként 10 percre egészségmegőrző célzatból kötelesek megszakítani a képernyő nézésével járó munkavégzést. Itt azonban mindenképpen meg kell jegyezni, hogy ez nem minősül munkaközi szünetnek, vagyis a munkát ugyanúgy folytatniuk kell ezen 10 perc alatt is, csak olyan feladatokat ellátva, melyek nem monitor előtt történnek.

Gyakori tévhit Szegeden is a munkavállalók körében, hogy a dohányzók munkaközi szünettel kapcsolatos lehetőségeire külön jogszabályok vonatkoznak. Ez azonban nincs így, ebből adódóan a munkáltatóval való megegyezés határozza azt meg, hogy a dohányosok milyen időközönként mehetnek elszívni egy szál cigarettát. 

Miként tudjuk hasznosan tölteni a pihenőket?

A munkaközi szüneteket természetesen a legtöbben étkezéssel töltik, azonban amennyiben van idő és lehetőség rá érdemes további tevékenységeket is beiktatni a szünet hatékony kihasználása érdekében. Ilyen lehet például egy jól átmozgató séta, ami különösen azoknak tanácsos, akik munkaidejüket a számítógép előtt görnyedve töltik.

ebédszünet

Ezenkívül az olvasás szintén hasznos időtöltés lehet, legyen szó akár egy cikkről, akár 1-2 oldalról az éppen aktuálisan olvasott könyvünkről. A lényeg csupán az, hogy némileg kizökkenjünk a munka terhe alól. A zenehallgatással hasonló a helyzet, ugyancsak kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy egy kicsit relaxáljunk és újult erővel térjünk vissza feladatainkhoz.

Továbbá egy kis rendrakással is elüthetjük az időt. Irodai munka során jó eséllyel felhalmozódhatnak körülöttünk a papírok, különböző irodai kellékek. Nem árt ezeket néha rendszerezni egy kicsit, hisz rendezett környezetben a munka is gördülékenyebben halad. Ennek megvalósítására pedig jó alkalom lehet a munkaközi szünet.

Ha pedig jelenleg álláskeresők vagyunk, nem árt vetni egy pillantást a https://szegedallas.hu/ főoldalára a legfrissebb állásajánlatokért.

 

SzegedAllas.hu / N.G.