Kik azok a rendszergazdák, és milyen feladatokat látnak el?

Kik azok a rendszergazdák, és milyen feladatokat látnak el?

A rendszergazdák pozíciója talán az egyetlen olyan munkakör, melyről mindenki hallott már az informatika területeit illetően. Rendszergazdákat alkalmaznak oktatási intézményekben, hivatalokban és sokszor csak külsős formában, de gyakorlatilag minden cégnél, ahol informatikai eszközöket, saját szervereket használnak. Nemcsoda tehát, hogy magáról a rendszergazdai pozíció létezéséről mindenkinek tudomása van. A pozícióval járó munkakörrel kapcsolatban azonban már jóval több a vakfolt, és csak kevesen tudják pontosan meghatározni, hogy miből is állnak egy rendszergazda feladatai és mit jelent az, hogy rendszerüzemeltetés. A következőkben tehát ennek fogunk utánajárni, illetve bemutatjuk, hogy milyen képzéseken, tanfolyamokon vehetnek részt Szegeden azok, aki a rendszergazdai pálya iránt érdeklődnek.

Kik is azok a rendszergazdák?

Valószínűleg mindenkivel előfordult már, hogy munkahelyén lefagyott a gépe, nem volt megfelelő az internetcsatlakozása vagy egyéb informatikai problémája adódott. Ilyenkor általában egy jól irányzott telefonhívás jelentette a megoldást, aminek során a rendszergazdák segítségét kértük. A rendszergazdák tehát problémamegoldók, akik informatikai jellegű nehézségek esetén lehetnek a segítségünkre. Emellett persze rengeteg egyéb más feladatot is végeznek, de munkájuk talán ezen része az, ami egy laikus számára a leginkább értelmezhető.

Összességében a rendszergazdák olyan magas szintű informatikai ismeretekkel rendelkező szakemberek, akik megteremtik a stabil és biztonságos működését azon rendszereknek, melyeket munkahelyi vagy akár szabadidős körülmények között is használunk. Ez persze egy rendkívül összetett folyamat, éppen ezért a feladatkörük is sok területre osztható.

Milyen feladatokat lát el egy rendszergazda?

Ahogy azt a korábbiakban említettük a rendszergazdák feladatköre rendkívül szerteágazó. Többek között magában foglalja a számítógépes hálózatok és az ahhoz kapcsolódó számítógépes környezet karbantartását és felügyeletét, javaslatok megalkotását a rendszerek és hálózati konfigurációk javítása érdekében, problémák diagnosztizálását hardver- és szoftver oldalról egyaránt, adatvédelmi tevékenységeket és frissítési folyamatok lebonyolítását.

Rendszergazda szakma

Természetesen a lista folytatható tovább, ez csupán egy betekintés jellegű felsorolás volt a rendszergazdák mindennapi feladatait illetően. Ha már szóba kerültek a mindennapok, azt mindenképpen fontos megjegyezni, hogy a rendszergazdák napi rutinja meglehetősen változatosan alakulhat. A napi teendőket ugyanis a dolgozók, illetve külsős szolgáltató esetén az ügyfelek felmerülő problémái határozzák meg. Ezek sok mindennel lehetnek kapcsolatosak, gyakran előforduló probléma például a számítógépek lefagyása, az elfelejtett jelszavak vagy az internetkapcsolatot érintő nehézségek. A munkakör tehát folyamatos készültséget igényel, ugyanis a felmerülő problémák elhárítására az igény sok esetben azonnali jellegű. További részletek a rendszergazdák feladataival kapcsolatban:

https://piacesprofit.hu/cegkartya/mivel-foglalkozik-pontosan-egy-rendszergazda/

https://privatbankar.hu/cikkek/vallalat/mi-a-rendszergazdak-feladata-es-miert-fontos.html

Ezek a képzési lehetőségek Szegeden

A többek között szegedi kirendeltséggel is rendelkező Webler Oktatóstúdió rendszeresen indít rendszergazda, illetve junior rendszerüzemeltető tanfolyamokat. Az iskola jelenléti és online oktatás formájában is szokott kurzusokat hirdetni, ezzel kapcsolatban mindig az aktuális tanfolyam elindulása előtt érdemes érdeklődni. A rendszergazda képzés 14 hetet vesz igénybe, melynek során a tanulóknak lehetősége van elsajátítani szerverekkel, hálózatokkal kapcsolatos korszerű ismereteket. A junior rendszerüzemeltetői tanfolyam 6 hónapos, és alapos felkészülést biztosít a diákoknak az informatikai rendszerek és hálózatok zavartalan működését biztosító folyamatokból. További részletek a képzésekkel kapcsolatban:

https://webler.hu/rendszergazda-tanfolyam-szeged

https://webler.hu/junior-rendszeruzemelteto-tanfolyam-szeged

Szegeden van lehetőség továbbá egyetemi szintű informatikai képzésen is részt venni. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán több informatikai területre is lehet specializálódni, de mindegyik terület tantervének része többek között az informatikai biztonság, rendszertervezés vagy szoftverminőség, melyek a rendszergazdai feladatkörrel is párhuzamba állíthatók. Bővebb információk az egyetem honlapján:

https://sci.u-szeged.hu/oktatas/kepzesek/bsc-szakajanlo

Képesítés birtokában pedig érdemes figyelemmel követni a https://szegedallas.hu/ főoldalát, ahol akár rendszergazdai szerepkörben is találhatunk nyitott pozíciót.

 

SzegedAllas.hu / N.G.