Dolgozz logisztikai területen Szegeden!

Dolgozz logisztikai területen Szegeden!

A logisztikai területek egy hatalmas halmazt alkotnak, így a munkavállalók széles köre tevékenykedik ezen a területen. A számos területnek köszönhetően a pozíciók is rendkívül változatosak, melyek betöltéséhez sokszor elég az alap- vagy középfokú végzettség, de szépszámmal akadnak olyan munkakörök is, melyek diplomát és nyelvtudást követelnek meg. A következőkben arra teszünk kísérletet, hogy kicsit tisztább képet adjunk a logisztikán belüli elhelyezkedési lehetőségekről, és iránymutatással szolgáljunk azzal kapcsolatban, hogy milyen végzettségre lehet szüksége annak, aki ilyen munkakörben szeretne dolgozni.

Milyen feladatokat lát el egy logisztikus?

A logisztika feladatköre az áramlás folyamata köré összpontosul, vagyis az ezzel kapcsolatos tervezési, szervezési, irányítási és ellenőrzési feladatokat foglalja magában. De minek is az áramlásáról beszélünk? Ezalatt rendkívül sok mindent érthetünk, de többek között idesorolható az anyagok, félkész- és késztermékek, személyek és információk áramlása is.

Ennek megvalósításához különböző területek összehangolt munkája szükséges. Ahogy arra a bevezetőben is utaltunk, a logisztika rengeteg munkafolyamatot foglal magában, ide tartozik többek között a beszerzés és alapanyagellátás, csomagolás, készletgazdálkodás és irányítás, raktározás, rendelésfeldolgozás és kommunikáció, visszárukezelés, selejtezés. Jól mutatja a logisztika szerteágazóságát, hogy ez a lista közel sem teljes, bőven vannak még olyan feladatkörök, melyek nem kerültek most megemlítésre.

Milyen végzettséggel kell rendelkeznie azoknak, akik ezen a területen dolgoznának?

Ez leginkább attól függ, hogy milyen munkakörben szeretnénk dolgozni. Csomagólói pozíciókban akár alapfokú végzettséggel is elhelyezkedhetünk, de ahhoz, hogy irodában vállalhassunk munkát már magasabb szintű képzettségre lesz szükségünk.

A logisztika területén rendkívül népszerűek például a raktározási feladatokat ellátó pozíciók. Ezzel kapcsolatos szakirányú végzettséget Szegeden is van lehetőségük szerezni az eziránt érdeklődőknek, például a Best-Work Kft. raktáros vagy raktárvezető tanfolyamán való részvétellel. Az iskola rendszerint indít ilyen jellegű képzéseket, így ha lemaradnánk az aktuálisan indulóról, akkor is érdemes érdeklődni a következő kezdésével kapcsolatban. További részletek a képzésekről:

https://pszichologuskepzo.hu/tanfolyamok/okj-szakkepzesek/raktaros-kepzes/

https://pszichologuskepzo.hu/tanfolyamok/okj-szakkepzesek/raktarvezeto-kepzes/

logisztikai szakma

Egyébként, ha már a raktáros munkakörről beszélünk, mindenképpen szót kell ejtenünk a targoncás jogosítvány megszerzésének fontosságáról. Enélkül ugyanis jóval nehezebb elhelyezkedni ezen a területen, a szegedi cégek is kifejezetten azon munkavállalókat keresik ezekbe a szerepkörökbe, akik rendelkeznek targoncás jogosítvánnyal. Jó hír, hogy erre Szegeden is szert tehetnek az érdeklődők, példának okáért az Alfa Kapos Képző Központ Kft. targoncavezetői tanfolyamán keresztül. További információk ezzel kapcsolatban:

https://alfakapos.hu/targoncavezeto-tanfolyam/szeged/

A magasabb pozíciók már legalább középfokú végzettséget igényelnek. Ennek megszerzésére iskolarendszerű oktatáson keresztül van lehetőség, például a Szegedi Szakképzési Centrum 5 éves képzését teljesítve, ahol logisztikai technikusként végezhetnek a diákok.

Egyetemi szintű végzettséggel természetesen még feljebb lehet törni a munkahelyi hierarchiában. A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán például lehetőség van gazdálkodási és menedzsment szakon diplomát szerezni, ami többek között a logisztikai pályán való elhelyezkedésre is lehetőséget biztosít. Ezenkívül a jó analitikus képességek és logikus gondolkodásmód szükségességéből adódóan, a műszaki vagy egyéb reál végzettségű munkavállalók is jóeséllyel találnak állást logisztikai szerepkörben.

Ha pedig már rendelkezünk a területhez kötődő képesítéssel és készen állunk a munkavállalásra, akkor mindenképpen nézünk körül a https://szegedallas.hu/ főoldalán, ahol a Raktározás, logisztika feliratra rákattintva kifejezetten ilyen irányultságú állások között böngészhetünk.

 

SzegedAllas.hu / N.G.