Így szűrjük ki az alacsony színvonalú, esetleg kamu álláshirdetéseket

Így szűrjük ki az alacsony színvonalú, esetleg kamu álláshirdetéseket

Az álláshirdetések között böngészve azt tapasztalhatjuk, hogy legtöbbjük hasonló struktúra szerint íródott és ugyanazon szempontokat tüntetik fel. Általában a hirdető cég is feltüntetésre kerül, sőt jóesetben néhány mondatban be is mutatják magukat, ismertetik tevékenységi körüket. Ezenkívül a legmegbízhatóbb hirdetők a céges honlapjuk elérhetőségét is megjelenítik, így az érdeklődők könnyen döntést hozhatnak azzal kapcsolatban, hogy eltudják-e képzelni magukat az adott munkahelyen vagy sem.

Igen ez az egyszerű eset, vagyis mikor a céggel kapcsolatos alapvető információk mellett, a hirdetésben világosan leírása kerül az adott pozícióval járó feladatkör, annak betöltéséhez felállított követelményrendszer, illetve a munkavállalónak tett ajánlat. Azonban ott a másik eshetőség, mikor a hirdetés mindössze néhány jólhangzó frázisból, esetleg egyéb zavaros összetevőkből áll. A következőkben tehát arra teszünk kísérletet, hogy felsoroljuk azokat a tényezőket, melyek fennállása esetén minden alapunk megvan arra, hogy megkérdőjelezzük egy álláshirdetés hitelességét, akár Szegeden akár bármely egyéb más városban keressünk munkát.

Nem a megszokott szerkezetben íródott

A felvezetőben erre már tettünk utalást, nem árt még egyszer hangsúlyozni, hogy a megbízható álláshirdetések általában egy megszokott sémát követnek, amelytől mutatkozhat természetesen némi eltérés, ugyanakkor a főbb elemeit tekintve megegyeznek. Az álláshirdetés szerkezetét és tartalmi elemeit illetően ez a cikk szolgálhat bővebb információkkal:

https://nyiregyhazaallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/841/igy-dekodolhatjuk-sikeresen-az-allashirdetes-tartalmi-elemeit

Zavaros a pozíció megnevezése

Mindenképpen legyünk óvatosak, ha a pozíció megnevezése nagyon általános, és a feladatkör leírásából sem derül ki sok minden. Gyakran ugyanis pont azzal húzzák csőbe a munkavállalókat, hogy egy-egy pozícióra olyan általános megnevezést húznak rá, mint például „asszisztens”. Ez a megnevezés rengeteg feladatkört magában hordozhat, és könnyen előfordulhat, hogy csak a felvételt követően ér bennünket a kellemetlen felismerés, hogy a pozíció gyakorlatilag a „mindenest” takarja. Mindezt persze alacsony fizetésért. Erről részletesebben itt olvashatunk:

https://hvg.hu/karrier/20121102_kamu_allashirdetes

Álláshirdetések ellenőrzése

Nincs céges e-mail cím

Az sem biztató előjel, ha az adott cégnek freemail, gmail, yahoomail vagy ehhez hasonló fiókja van. Manapság már egyáltalán nem nagy elvárás a kisebb cégektől sem, hogy egyedi domain nevük és azzal kapcsolatos e-mail címük legyen. Persze abban semmi kivetnivaló nincs, ha a cég üzleti e-mailt használ, de a címben nincs feltüntetve semmilyen konkrét név, csak például egy részleg neve, úgymint: HR, pénzügy, marketing. Ez gyakran alkalmazott módszer a szegedi vállalatoknál is, ha esetleg a címet többet használják vagy nem akarják, hogy megállapítható legyen e-mail cím alapján az azt kezelő személyazonossága.

Könnyű pénzszerzési lehetőséget ígérnek

Ez az a pont, ami egyértelmű árulkodó jele annak, hogy valami nem stimmel vagy magával a hirdetővel, vagy a meghirdetett pozícióval, esetleg mindkettővel. Sok esetben ugyanis ilyenkor valamekkora összeg átutalását is kérik egyben a jelentkezőtől, amit leggyakrabban regisztrációs díjként szoktak feltüntetni. Ennek a pénznek az első fizetésnél történő visszatérítését szokták megígérni, de sajnos nagy a valószínűsége annak, hogy nem lesz semmiféle munkavégzés és búcsút inthetünk a befizetett pénzösszegünknek.

Jó hír azonban, hogy kamu álláshirdetésekkel komolyabb álláskeresőportálokon sokkal kisebb eséllyel találkozhatunk, éppen ezért érdemes a szegedi álláskeresőknek a  https://szegedallas.hu/ főoldalát böngészni a legújabb nyitott pozíciókért.

 

SzegedAllas.hu / N.G.