Aktív munkavállalóként rendkívül fontos, hogy tisztában legyünk alapvető jogainkkal és kötelezettségeinkkel. Ezek megszegése akár egészen súlyos következményekkel is járhat, azonban sokakat eltántorít, hogy mélyebben beleássák magukat ebbe a témába, ugyanis a jogi szaknyelv néhol meglehetősen nehezen emészthető. A következőkben arra teszünk kísérletet, hogy egyszerű nyelvezetre törekedve leírást adjunk a munkavállalókat illető alapvető jogokról és kötelezettségekről. Továbbá ugyanezen témakörök legfontosabb alappillérjeit munkáltatói szemszögből is átfogjuk tekinteni a tisztánlátás végett. Fontos azonban megjegyezni, hogy a cikk nem törekszik minden jog/kötelezettség felsorolására, illetve azok teljeskörű tárgyalására, csupán egy áttekintő, összefoglaló formát kíván ölteni.
A munkavállaló jogai
Legyen szó Szegedről vagy az ország bármely területéről, a munkavállalók és a munkáltatók alapvető jogait és kötelezettségeit a Munka Törvénykönyve szabályozza. Az ebben foglaltak szerint a munkavállalónak joga van az elvégzett munkáért munkabért kapnia, illetve egyéb ellátásban és kifizetésben részesülnie, aminek mértékét a munkaszerződés rögzíti. A munkavállalónak továbbá joga van szabadságra mennie, illetve igénybe vennie mindazon jogait, melyeket a Munka Törvénykönyve taglal.
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200001.tv
A munkavállaló jogosult megkövetelni a biztonságos munkavégzés feltételeit, vagyis azt, hogy a munkavédelemre vonatkozó szabályokban előírt védőintézkedések maradéktalanul megvalósításra kerüljenek. Emellett a biztonságos munkavégzéshez szükséges minden ismeret rendelkezésére bocsátása, és a betanulás lehetőségének megteremtése is megilleti őt. További – a munkavállaló biztonságát megalapozó jog – az a felszerelésekkel, illetve a munka- és védőeszközökkel kapcsolatos. Ezek meglétét ugyanis szintén jogában áll megkövetelni a munkavállalónak. Ugyanígy jogosult a munkavállaló a védőital és különböző tisztálkodó szerek biztosítását kérvényezni, ezek megtagadása munkáltatói oldalról ugyancsak jogellenes. Végül pedig munkahelyen történt baleset esetén a munkavállalónak joga van annak kivizsgálását kérni, és amennyiben nem ért egyet a meghozott ítélettel, a munkavédelmi hatósághoz is fordulhat.
Az előző bekezdésben feltüntetett jogok tehát alapvetően a biztonság köré csoportosulnak, és a munkavállalót semmilyen hátrány nem érheti, ha a felsoroltak nemteljesülése esetén szót emel a hiányosságok pótlása mellett. Sőt, akár a munkavégzést is megtagadhatja, ha azzal saját vagy környezete testi épségét veszélyeztetné.
https://jogaszvilag.hu/cegvilag/amit-a-munkaba-allas-elott-mindenkinek-tudnia-kell/
A munkavállaló kötelezettségei
A teljesség igénye nélkül, ha a munkavállaló kötelezettségeit vizsgáljuk, alapvetőnek tekintjük, hogy a munkavállaló köteles az előírt helyen és időben munkára alkalmas állapotban megjelenni, továbbá a munkaideje egészében a munkáltatója rendelkezésére állni. Ez idő alatt a munkáját az elvárható szakértelemmel, illetve a munkájára vonatkozó szabályok, előírások, és szokások maradéktalan betartása mellett köteles végezni. Ezenkívül a munkavállaló magatartását érintő kötelezettségekre is kitér a törvény, és megfogalmazza, hogy a munkavállalónak eleget kell tennie a munkakörének ellátásával járó alapvető bizalmi normáknak. Végül pedig fontos megemlíteni, hogy a munkatársakkal való együttműködés szintén a munkavállalói kötelezettségek részét képezik.
https://berportal.hu/munkaugyi_cikkek/munkaugy/alapveto-kotelezettsegek-a-munkaviszonyban/
A munkáltató jogai
A munkáltató jogai gyakorlatilag azon jogok összessége, melyek a munkavállalói oldalon kötelezettségként jelennek meg. Ez azt jelenti, hogy a munkáltatónak joga van megkövetelni, a munkavállalótól a meghatározott időben, meghatározott minőségben történő, kellő szakszerűséggel történő munkavégzést. Ennek biztosítása érdekében a munkáltatói jogkör irányítási jogokra, felügyeleti jogokra, fegyelmezési jogokra és személyzeti jogokra egyaránt kiterjed.
A munkáltató kötelezettségei
A munkáltatói kötelezettségek alapvetően két fő irány köré csoportosulnak: a foglalkoztatás és a munkabér kifizetése. Az előzőekben tapasztaltakhoz hasonlóan itt is párba rendeződnek a jogok, illetve a kötelezettségek, vagyis ami a munkavállalónál jogként jelenik meg az a munkáltatónál a kötelezettségek részét képezi. Ennek értelmében olyan dolgokat sorolhatunk ide, mint a foglalkoztatási kötelezettség, a munkavégzés eszközeiről való gondoskodás, a megfelelő tájékoztatás az aktuális feladatokról és a munkabér kifizetési kötelezettség. Ezek azok a kötelezettségek tehát, melyeknek törvénybe foglaltságukból kifolyólag az egész ország területén – így Szegeden is – eleget kell tenniük a munkáltatóknak.
https://piacesprofit.hu/kkv_cegblog/a-munkaadonak-is-vannak-kotelezettsegei/
Az alapvető jogok és kötelezettségek ismeretében kezdődhet az álláskeresés, aminek céljából nem árt körülnézni a https://szegedallas.hu/ főoldalán a legújabb nyitott pozíciókért.
SzegedAllas.hu / N.G.